2013. május 5., vasárnap

A galagonya virág


Már virágzik a galagonya.

Ebben az időszakban (május-június) lehet gyűjteni a virágos ágvégeket.
A virágos ágvégek akár frissen, akár szárítva, teaként elkészítve segíthetnek egészségünk megőrzésében.

Akkor szedjük, amikor kezdődik a virágzás, ha már a virágszirmok lehullanak, már elkéstünk a gyűjtéssel.


A népi gyógyászatban leggyakrabban alkalmazott szívgyógyszerek egyike a galagonya.

A növényt évszázadok óta ismerjük, a cserje többnyire kertekben, szántóföldek szélén nő, vadon vagy telepített formában. A kilenc méteresre is megnövő bokor, formára nyesve fehér virágaival, piros bogyóival gyakorta szolgál dekoratív kerítésként is.

Az első ismert feljegyzések egyike 1305 körül keletkezett, s szerzője még köszvény ellen ajánlotta, ám egyes források szerint a népi orvoslás szívpanaszok enyhítésére is használta.
Ez utóbbi alkalmazásmódot igazolták később a 19-20 századi vizsgálatok, melyek szerint a galagonya az egyik legkiválóbb szívre ható gyógynövény. E kutatások során kiderült, hogy a növény úgy erősíti és szabályozza a szívműködést, hogy jóformán semmilyen mellékhatása nincs, s ezért tartós kezelés is végezhető vele.

A galagonya levelében, termésében és virágzó ágvégében egyaránt sokféle vegyület fordul elő: flavonoidok, aminok, triterpénszármazékok, kolin, acetil-kolin, purinszármazékok, amigdalin, pektinek, antocianidinek és proantocianidinek.

Régóta ismeretes, hogy a galagonya hatóanyagai csökkentik a vérnyomást (ha nem is közvetlenül) és a vér koleszterinszintjét, megakadályozzák, hogy koleszterin rakódjon az érfalra, s ritkítják a szívtáji szorító fájdalommal járó (angina pektoriszos) rohamokat is.
Jótét hatásuk annak tulajdonítható, hogy a szívkoszorúerek tágításával javítják a szívizomzat vérellátását, elősegítik azokat az anyagcsere-folyamatokat, amelyeknek következtében nő a szívösszehúzódások ereje, s az úgynevezett angiotenzin-átalakító enzim gátlásával fékezik a vérnyomás-növekedést.
Az értágítás egyrészt annak tulajdonítható, hogy bizonyos flavonoidok elernyesztik a szívkoszorúerek simaizomzatát, másrészt jó néhány anyagot megakadályoznak abban, hogy a szívbeli erek simaizmát összehúzzák.

Hatóanyagai infarktus után a szívizomzat vérellátását, az ér újraképződését segítik elő, a vérnyomást és pulzusszámot csökkentik, s ezzel együtt fokozzák a szervek és az izmok vérellátását.
A 40 év feletti, keveset mozgó, rendszertelenül táplálkozó, dohányzó, nagy igénybevételnek, erős stresszhatásoknak kitett menedzserek szívműködési zavarainak megelőzésére is kiváló megoldás a naponta fogyasztott galagonyatea. 
 Forrás: terebes.hu



A galagonyavirág tea elkészítése:
2 dl forrásban lévő vizet öntsünk 1 teáskanálnyi galagonya ágvégre, 10-15 percig lefedve áztassuk, majd leszűrjük, ízlés szerint ízesíthetjük.


Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember csak a magasvérnyomás esetén ajánlja a rendszeres fogyasztást, naponta 2-3 alkalommal, megelőzésként viszont elég 1-2 hetente inni egy-egy csészével.
Ingadozó és alacsony vérnyomás esetén nem javasolja.

A galagonya virágos ágvég a következőket tudja: csökkenti a vérnyomást, szívideget nyugtat, szívritmust szabályoz, érelmeszesedés ellen jó – tisztítja az ereket belülről, nem tágítja azokat, mint a gyógyszerek, ez lényeges különbség a galagonya előnyére. Különösen a koszorúér tisztításában jeleskedik, és van egy nagyon fontos tulajdonsága: a szív és az erek izmait rugalmasan tartja. Ez utóbbi „tudása” segít megelőzni a szívinfarktust, a szívizomelhalást és az agyvérzést, mert a szív és az agyi kis erek, ha rugalmasak, nem fordul elő az elhalásuk, illetve nem pattannak el.

Forrás: gyorgytea.hu


Figyelem:
Hatása lassan alakul ki, így hosszantartó alkalmazása ajánlott - ne legyünk türelmetlenek